Írók

Itt minden íróról olvashattok.

A héber írás elemei/Története 

A kvadrát a i. e. 3. század során alakult ki az arámiból, amit a nyelv írására a i. e. 6. sz. óta használtak. Ezt megelőzően a hébert az óhéber írással írták, mely az i. e. 10 században jött létre a föníciai ábécé nyomán.


A héber írás történetében a legnagyobb fordulatot a babiloni fogság idézte elő, amikor i. e. 598 és 596 között II. Nabú-kudurri-uszur erőszakkal Babilonba telepítette a zsidóság nagy részét. Mintegy egy fél évszázad múltán Kürosz perzsa uralkodó megengedte a hazaköltözésüket. Ebben az időszakban vették át a zsidók az arámi ábécének akkorra már az egész Közel-Keleten elterjedt és kedvelt betűit. Az i. e. 6. századtól kezdve a gömbölyded, hajlékony vonalvezetésű arámi betűkkel írták a héber szövegeket, egyelőre nem változtatva azok formáján. Mintegy 200 év alatt alakították ki sajátos, máig megőrzött betűtípusukat, a kvadrátot, a tulajdonképpeni héber írást, melyben az egyes betűk egy-egy négyzetet töltenek ki. A kvadrát szolgált alapul a szép héber nyomdabetűk, valamint a modern héber írás spanyol (széfárd), lengyel-német (askenázi), levantei és marokkói változatának kialakulásához is. 

Héber ábécé
Heber iras - minta.png
Típus mássalhangzó-írás
Nyelvek héberjiddisladinojudeo-arab és mások
Időszak Kr. e. 300-tól napjainkig
Felmenő írásrendszerek ókánaánita ábécé
   föníciai ábécé
    arámi írás
Unicode-tartomány U+0590-től U+05FF-ig, U+FB1D-től U+FB40-ig
ISO 15924 Hebr

A héber írás több, egymásra épülő, de nem egyszerre kialakult elemből (jelcsoportból) áll. Mivel a héber írást az ókortól napjainkig különféle jellegű szövegek lejegyzésére használták / használják, érdemes azzal is tisztában lenni, hogy az egyes íráselemek a szövegcsoportokban nem egyformán fordulnak elő.[2] A táblázat mutatja az egyes íráselemek jelenlétét a főbb szövegtípusokban.

Az írás elemeiFőbb szövegtípusok
 ókori pontozatlan • héber karakterekkel írt sémi (pl. arám) • héber karaterekkelátírt nem sémihéber Bibliaposztbiblikus, rabbinikusújhéber pontozottújhéber pontozatlan
Ábécé: a betűk vagy mássalhangzók+++++
Pontozás Magánhangzójelek + + ritkán
Segédjelek + + ritkán
Neginák +
Egyéb jelek +

Az ábécé, azaz a mássalhangzók 

A héber ábécé 22 mássalhangzóbetűből áll. Amikor a héber ábécé-ről beszélünk, akkor csak ezekre a betűkre gondolunk, az összes többi jel (a pontok) nem tartoznak bele az ábécébe, betű-nek is csak ezeket nevezzük.

AlapbetűkVégbetűk(kamnefec)Magánhangzóbetűként(mater lectionis)
betűnévátíráskiejtésbetűnévkiejtésmit jelöl és hol
א álef ʾ       á – héberben ritka, arámban gyakori
ב bét b b / v        
ג gimel g g        
ד dálet d d        
ה h h, –       (a), á, e, é, ó – csak szó végén
ו váv w v       ó, ú (o, u) – szó belsejében vagy végén; elején csak az וּ ú- éskötőszóban
ז zajin z z        
ח chet
Weblap látogatottság számláló:

Mai: 39
Tegnapi: 1
Heti: 142
Havi: 708
Össz.: 90 684

Látogatottság növelés
Oldal: A Héber írás
Írók - © 2008 - 2024 - magyarirok.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat