Kínai írás

A cikk keleti írásjegyeket tartalmaz. Többnyelvű támogatás nélkül a kelet-ázsiai írásjegyek helyén négyszög, kérdőjel vagy más értelmetlen jel áll.

Ebben a szócikkben a „p./m.” feliratú fül segítségével szabadon lehet választani a kínai szavak pinjin és magyaros átírása között.

Kínai írás
Bal: „kínai írásjegy” hagyományos kínai írásjegyekkel Jobb: „kínai írásjegy” egyszerűsített kínai írásjegyekkel Kiejtés: hànzì (kínai), kanji (japán), hanja (koreai),hán tự (vietnami)
Típus	logografikus
Nyelvek	kínai, japán, koreai,vietnami
Időszak	i. e. 2. évezredtől napjainkig
Irány	régen: fentről lefele, jobbról balra ma: balról jobbra
Rokon írásrendszerek	†dzsürcsi írás, †kitaj írás, †tangut írás
ISO 15924	Hani, Hans, Hant

A kínai írás elterjedése a világon.

██ 

hagyományos kínai írásjegyek kizárólag (Tajvan, Hongkong, Makaó),

██ 

egyszerűsített kínai írásjegyeket használják hivatalosan, de a hagyományos írásjegyek használata továbbra is széles körben elterjedt (Szingapúr és Malajzia),

██ 

egyszerűsített kínai írásjegyek (Kína),

██ 

kínai írásjegyeket is használó, más írásrendszerű nyelvek (Japán és Dél-Korea),

██ 

a kínai írás egykor a hivatalos írás volt, de ma már nem használják (Mongólia,Észak-Korea és Vietnam).

A kínai írás vagy han írás(hagyományos kínai: 漢字; egyszerűsített kínai: 汉字; pinyin:hànzì; magyar népszerű: han-ce) az élő nyelvek közül a leghosszabb időre visszanyúló, töretlen és dokumentált történettel rendelkező írás. A kínai írás logografikus, vagy más néven hierografikus eredetű írás. Ennek ellenére a ma ismert írásjegyek 82%-át a fono-szemantikai összetételű írásjegyek alkotják. A kínai írásnak a történelem során számos stílusbeli változata alakult ki, melynek oka sok esetben az írás rögzítésének használt alapanyagok (csont, bronz, bambusz, fa, kő,selyem és papír) sajátossága volt. A legnagyobb szótárak 40–50 ezer különböző írásjegyet tartalmaznak, de ma egy diplomával rendelkező kínai átlagosan csak 3500–4000 írásjegyet ismer. A kínai írás, az írásjegyek megszerkesztése szigorú szabályok szerint történik, melynek művészi szintű megformálása a kínaikalligráfia. A kínai íráshoz olyan nagy kínai találmányok is kapcsolódnak, mint az ecset, a papír, vagy a mozgatható nyomóelemeskönyvnyomtatás, melyek mindegyike drasztikus változást gyakorolt az írásra és az írásbeliségre. A kínai írás Dél- és Kelet-Ázsia több kultúrájára is nagy hatással volt. A történelem különböző korszakaiban a kínai írást használták a japánok, a koreaiak és avietnamiak is, és a kínai írás hatása máig tetten érhető saját, nemzeti írásaikban is. A kínai írás kapcsán érdemes megemlíteni az úgy nevezett sinitikus vagy sinoform írásokat is, melyeket mára három olyan kihalt nyelv képviseli, mint a kitaj, a dzsürcsiés a tangut.

Eredete 

A legendák szerint 

A Cangjie, a kínai írás megalkotója a legendák szerint.

Egy legenda szerint az első kínai írásjegyet, és ezzel együtt az írást Cangjie 倉頡/仓颉 alkotta meg i. e. 2650 körül. Cangjie a kínai mitológialegendás alakja, az ugyancsak legendás Huang Di, a Sárga Császár egyik hivatalnoka. A feljegyzések szerint Cangjiének négy szeme és négy pupillája volt. Az 5. században élt irodalmár,Liu Xie 劉勰 a következőképpen írja le az írás felfedezését: „Amikor kialakult az írott képek rendje, nem kellett többé zsinórt csomózgatni; madárnyomok adták az ötletet ahhoz, hogy megteremtődjék az írás, mely kimondott szavainknak testi formát ad, a művészi szépségnek pedig lakóhelyet biztosít. Amikor Cangjie feltalálta az írást, a kísértetek sírtak, és gabona szállt a levegőben; amikor pedig a Sárga Császár alkalmazni kezdte, hivatalnokai rendet tudtak tartani, s képesek voltak a nép helyzetét helyesen megítélni…”[1]

Más források szerint nem a minisztert, Cangjiét, hanem magát Huang Dit, azaz a Sárga Császárt illeti a dicsőség az írás feltalálásáért. Érdekesség, hogy mindkettejüket négy-négy szemmel képzelték el, ami bizonyos sámán jellegen túl a különleges éberség szimbóluma.[2]

A történeti valóság 

Egy Shang-dinasztia idejéről (i. e. 16.–i. e. 11. századból) származó jóslócsont-töredék feliratának megfejtése. Az öt írásjegyből álló mondat szövege modern írásjegyekkel: 贞今日其雨, vagyis: „Jóslatkérdés: A mai nap esni fog?”

Az első írásjegyekre emlékeztető egyszerű ábrák, melyeket az írásjegyek ősének tekintenek, i. e. 5000–3000 között készült cserépedényeken találhatók. Azonban az első valódi írásjegyek csak az i. e. 2. évezred második feléből, a Shang-dinasztia idejéből származnak.

1899-ben egy pekingi patikábanWang Yirong 王懿荣 (1845–1900), egy tudós mandarin arra lett figyelmes, hogy a „sárkánycsont” nevezetű orvosszerként árult csontokon – amelyeket egyébként porrá őrölve többek között kiváló afrodiziákumnak, azaz a nemi vágyat fokozó szernek tartottak – különös, emberkéz alkotta karcok láthatók. Műgyűjtő révén volt némi jártassága a régi feliratok terén, s e tapasztalatának köszönhetően azon nyomban felismerte, hogy egy igen régi írás emlékeit tartja kezében. Valamennyi csontot felvásárolta, s egy év leforgása alatt gyűjteménye másfél ezer darabot számlált. A századfordulón, a boxerlázadás idején Wang Yirong meghalt, és gyűjteménye fiára szállt, aki azt eladta Liu E-nak 劉鶚 (1857–1909). Liu E 1903-ban adta ki könyvformában a feliratokról készült fényképmásolatokat.[2]

A „sárkánycsontok” a Henan tartománybeli Anyang 安陽 város közelében találhatóXiaodun 小屯 nevű falucska környékéről kerültek elő, ahonnan a parasztok kisebb mennyiségben ugyan, de már évszázadok óta szállították a sárkánycsontokat. 1898–1899-ben azonban a megáradt Yuan-folyó vize elhordta a földet a falu környékéről. Ekkor nagy számban jutottak napvilágra a feliratos teknőspáncélok és szarvas-lapockacsontok. Emellett még számos elefántcsont és bronztárgy is felbukkant, amelyek együttvéve igen jelentős és sikeres régészeti feltárás reményével kecsegtették a tudományos világot. Az igazi tudományos igényű feltárás azonban csak a húszas évek táján indulhatott meg. 1928–1937 között több mint tízezer csontlap került elő innen, Kína első történeti dinasztiájának, a Shang-Yin-dinasztiának egykori székhelyéről. A mai napig feltárt feliratos csontok száma meghaladja a százezret. A jóslócsontokon talált mintegy 5000 különböző írásjegyből máig nagyjából kétezret sikerült megfejteni.[3]

A csontokon talált feliratok megfejtésére először Sun Yirang 孫詒讓 (1848–1908) vállalkozott, aki 1904-ben adta ki eredményeit összegző könyvét. Ekkor derült fény arra, hogy a csontokat jóslásra használták, a karcolatok pedig rajtuk a kínai írás legelső emlékei. A jóslócsont-feliratok (jiaguwen 甲骨文) – ahogy ettől kezdve nevezték – keletkezését az i. e. 14–11. századra helyezik. Ezek az írásjegyek a ma is használatos írásjegyek ősformái, amelyek azonban olyannyira eltérnek attól, hogy az avatatlan szemlélő csak nagy nehézségek árán ismer fel belőlük egyet-egyet, még akkor is, ha kínai. Túlnyomó többségben piktogrammák, vagyis képjelek, amelyeknek csak a legritkább esetben van következetesen használt állandó formája.[4]

A Napot körrel, a Holdat félholddal, az embert pedig az emberi test sematizált rajzával, egy pálcikaemberrel jelölték. A tisztán képjelek mellett kisebb számban ugyan, de találni olyan írásjegyeket is, amelyek kiejtésre utaló elemet is tartalmaznak. Az írásjegyek fejlődésének későbbi fázisában több piktogram kombinálásával fogalmakat is ki tudtak fejezni. Ezeket ideogrammáknak nevezzük.[5]

A világon több kultúrkörben is megtalálható az a módszer, ahogyan a Shang-kori jósok fürkészték a jövendőt. A scapulomantia, vagyis a csontjóslás lényege, hogy a csontokat – amely alatt Kínában elsősorban a teknősök hasi páncélját és a patások lapockacsontját kell érteni – tűzzel hevítették, vagy rövid ideig a tűzben tartották, esetleg úgy, hogy fekete ürmöt égettek rajta. Majd a hő keltette repedésekből értelmezték az előzőleg feltett kérdésre a választ. Ezt követően a kérdést és a kapott jóslatot, sőt olykor az eredményességét is bekarcolták a jóslócsontokba, és azokat a jóshely közelében eltemették. Egyes szakértők szerint a hő hatására keletkező repedések formája ihlette volna az írásjegyek megalkotását. A jóslatokhoz fordultak akkor is, ha a temetés vagy a termés miatt aggódtak, ha vadászat vagy háború kimenetelére voltak kíváncsiak.[6]

A jóslócsontok túl azon, hogy a kínai írás legelső emlékeit őrzik, óriási jelentőséggel bírnak azért is, mert segítségükkel igazolhatták a későbbi történeti források állításait, nevezetesen a Shang-Yin-dinasztia létezését, hiszen névre pontosan megtalálni a jóslócsont-feliratokon a dinasztia uralkodóit, akiket a kései hagyomány is számon tartott. Páratlan híradások ezek, amelyek rengeteget árulnak el a Shang-Yin-dinasztia gazdasági, politikai, katonai viszonyairól, lakóinak szokásairól stb.[2]

Jóslócsontokon olvasható karakterek, balról-jobbra: 馬/马 ma ‘ló’, 虎 hu ‘tigris’, 豕 shi ‘disznó’, 犬 quan ‘kutya’, 鼠 shu‘patkány’, 象 xiang ‘elefánt’, 豸 zhi ‘zsákmányt ejteni’, 龜 gui ‘teknős’, 爿 qiang ‘ágy’, 為/为 wei ‘vezetni’ (most ‘cselekedni’), 疾ji ‘betegség’.

Fejlődése 

Bronzfeliratok 

A Shisong Ding 史颂鼎) néven ismert háromlábú bronzüst felirata, kb. i. e. 900-ból)

Már a Shang-dinasztia korából ismerünk olyan bronzkészítményeket, amelyeket feliratokkal láttak el. Legtöbbször a tulajdonos nevét írták fel a használati tárgyakra, szerszámokra vagy fegyverekre, olykor azonban a bronzműves termékét a saját névjegyével látta el. A szertartási eszközökön áldozati szövegek is olvashatók. A bronzfeliratok (jin wen 金文) adományozó vagy áldozati szövegei különböző terjedelemben maradtak fenn, olykor csupán egy-két írásjegyet találni, míg némelyik tárgyon, például egy tálon akár száz írásjegy is szerepelhet.[7] A bronzfeliratok az i. e. 14. századtól a Han-dinasztia koráig, az i. e. 1. századig készültek. A Zhou-dinasztia idejéből származó bronzfeliratok felbecsülhetetlen dokumentumnak számítanak, hiszen e korból semmilyen más írott forrás nem áll rendelkezésünkre, és így hasznos kiegészítései a későbbi történeti források nyújtotta ismereteinknek.Ming wen típusú írás több korból, számos helyről került elő, ám egyik sem emlékeztet a ma is használt írásra. Ezt a fajta írást olykor zhong ding wennek 鐘鼎文 nevezik, azaz „harang- és tripusfelirat”-nak. Korai formájában a jóslócsontok írásjegyeire hasonlítanak, későbbi formájukban már kis pecsétírás (xiao zhuan 小篆) és a kancellista (li shu 隸 書) néven ismertek. A Tavaszok és Őszök-korszakban valamint a Hadakozó fejedelemségek idején valamennyi fejedelemség kialakította saját stílusát, amellyel bronzfeliratai készültek. Ezek a stílusok hasznos fogódzót jelentenek a tárgyak datálásához és lokalizálásához. Mindezek mellett jelentős forrásai a kínai írásjegyek evolúciós vizsgálatának is.[8]

A Zhou-dinasztia idején a szertartási bronzedényt a fejedelem adományozta a hivatalnoki rang kíséretében. A hivatalba emelés bizonylatai ezek, amelyek feliratai az ajándékozás tényét rögzítik. A bronzedényeken látható írásjegyekből álló szöveget összefoglaló néven „bronzfeliratoknak” (jinwen 金文) nevezik.

A bronz feliratokon fennmaradt néhány írásjegy, balról-jobbra: 馬/马 ma ‘ló’, 虎 hu ‘tigris’, 豕 shi ‘disznó’, 犬 quan ‘kutya’, 象 xiang ‘elefánt’, 龜 gui ‘teknős’, 為/为 wei ‘vezetni’ (most ‘cselekedni’), 疾 ji ‘betegség’

További írásjegystílusok 

Az írásjegyek a legutóbbi hivatalos írásreformig standardnak számító, és Tajvanon a mai napig standardnak tekintett formáját kaishunak 楷書 nevezzük. Ez az írásmód a korai Han-dinasztia idején alakult ki a korábbi „kancellista írásból”, a lishuból 隸書, melyet az első Qin császár idején Li Si 李斯 nyomán létrejött „kis pecsétírás”, a xiao zhuan 小篆 előzött meg. A Han-korban a pre-Qin korszak elavult írásformáit